Kézhygienes Világnap a Deák Jenő Kórházban

A Deák Jenő Kórház az idei évben először csatlakozott azon egészségügyi intézményekhez, akik megtartják és ünneplik a Kézhygienes Világnapot.
A Világnapot megelőző egész hét ennek szellemében telt, hiszen a Kórházhygienes felügyelő vezetésével immáron sokadszorra ült össze a Team, amelyen a fő napirendi pont a Világnap és az azzal kapcsolatos tervek, teendők voltak.
Ehhez kapcsolódóan került sor a Tüdőgyógyászati Rehabilitációs Osztályon fekvő betegek körében a kézmosással, kézfertőtlenítéssel kapcsolatos betegoktatásra is.
Május 5.-én pénteken összetett program keretében lakossági tájékoztatók, figyelemfelhívó plakátok kerültek a Kórház forgalmas betegútjain lévő falakra, tájékoztató táblákra.
A várakozó és rendeléseket igénybe vevő betegek, páciensek és látogatók számára, a kézmosás fontosságát célzó kis kártyák kerültek kiosztásra, a Rendelőintézet pultjaiban, a betegfelvételi irodában és a szakrendeléseken.
A dolgozók számára ehhez kapcsolódóan kis ajándékok, meglepetések kerültek átadásra, miközben a Kórházban dolgozó 8 kialakított szakmai csapat átvette a kórházhygienes felügyelő által összeállított 20 kérdésből álló „szakmai házi verseny” feladatlapot, melyben a szakmai kérdéseken túl a kérdéskörhöz kapcsolódó versírás és rajzkészítés is szerepet kapott.
A szakmai versenyen minden terület nagy csapatszellemről, összetartásról, magas szakmai tudásról és kiváló humorérzékről tett tanúbizonyságot.
A feladatlapok értékelése során nehéz feladata volt a zsűrinek, hiszen nagyon szoros verseny alakult ki a csapatok között.
Mivel minden csapat, valamely kérdésben kimagaslóan jól teljesített, ezért a zsűri döntése alapján, minden csapat jutalomban részesült. A legjobb három csapat, ajándékcsomagot vehetett át.
Az eredményhirdetés során oklevelek kiosztására is sor került.
A legjobb vers értékeléséhez külső segítséget is igénybe vett a zsűri, a legjobbnak ítélt rajz címet pedig, egy plakát nagyságú figyelemfelhívó mestermű kapta. A két különleges feladat nyertese különdíjban részesült.


Szabados Istvánné
Megbízott Ápolási Igazgató